Táskakép
Szak-ma elektronikus változat

ADÓ- ÉS VÁM ÉRTESÍTŐ 11. SZÁM - 2017. OKTÓBER 24.

II.
Bírósági gyakorlat

10.

Az ingatlanforgalmazási célú kedvezményes vagyonszerzési illeték igénybevételéhez az ingatlanforgalmazási célnak a tulajdonjog átszállásával kell megvalósulnia az ingatlan lízingbe adása esetén is. Ez esetben a két éves határidőn belül a lízingbe adás nem a lízingbe vevő kötelmi igényével, hanem az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogának bemutatásával igazolható.

[Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 23/A. § (1) bekezdés b) pontja, (5)–(6) bekezdései]

A felperes 2013. június 11. napján megvásárolta a perbeli ingatlant. Az illetékkiszabásra irányuló eljárás során a felperes a becsatolt 13B400-as adatlapon nyilatkozott arról, hogy a visszterhes vagyonszerzésre vonatkozó kedvezménnyel kíván élni az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján, tehát kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlant az illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított 2 éven belül eladja, illetve a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adja.

Az elsőfokú hatóság az illetékkedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmének helyt adott és a visszterhes vagyonátruházási illeték összegét fizetési meghagyásában a kedvezményes mértékben állapította meg.

A vagyonszerzést követően két év elteltével az elsőfokú hatóság ellenőrizte az illetékkedvezmény feltételeinek teljesítését. Az ingatlan-nyilvántartás ellenőrzésének eredményeként a hatóság megállapította, hogy a felperes a feltételeket nem teljesítette, ezért határozatában az Itv. 23. § (6) bekezdése alapján a meg nem fizetett illeték kétszeresének megfizetésére kötelezte.

A felperes az elsőfokú határozat meghozatalát követően kérte az ingatlan lízingbe adásának az ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetését. Emellett a felperes fellebbezést nyújtott be a pótilletéket előíró határozattal szemben.

A másodfokú hatóság a pótilletéket kiszabó határozatot helyben hagyta. A határozat indokolása szerint az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) bekezdés szerinti kedvezmény érvényesítése tekintetében az Itv. 23/A. § (6) bekezdése egyértelműen előírja, hogy az ingatlan-nyilvántartásban legalább széljegyként szereplő bejegyzésnek kell igazolnia a továbbértékesítés/lízingbe adás tényét. Erről a kedvezményt biztosító fizetési meghagyás is részletes tájékoztatást tartalmazott, ugyanakkor a nyitva álló két éves határidő leteltével folytatott vizsgálat megállapította, hogy a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének bejegyzése még széljegyként sem szerepelt az ingatlan tulajdoni lapján. Emiatt a pótilleték előírására jogszerűen került sor. A hatóság szerint az a körülmény, hogy a felperes az elsőfokú határozat átvételét követően pótlólag kezdeményezte az ingatlan-nyilvántartási eljárást, nem mentesíti a felperest a jogszabályi rendelkezések megsértésének következménye alól.

A felperes a határozattal szemben keresetet terjesztett elő, melyben a határozat megváltoztatását, illetve hatályon kívül helyezését kérte. Keresetében előadta, hogy az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontja értelmében arra vállalt kötelezettséget, hogy az ingatlant az illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított 2 éven belül eladja, illetve a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adja. Ténykérdés az, hogy a per tárgyát képező ingatlan vonatkozásában közvetlenül a szerzést követően pénzügyi lízingszerződést kötöttek, így ezzel a felperes teljesítette az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontjának feltételeit.

Álláspontja szerint téves az az alperesi álláspont, mely szerint a hatóságnak a feltételek ellenőrzése tekintetében nincs más dolga, mint hogy megnézze az ingatlan-nyilvántartásban rögzített adatokat, hiszen abból nem lehet megállapítani a pénzügyi lízing megtörténtét. A tulajdonjog-fenntartás bejegyzéséből ugyanis a pénzügyi lízinget nem lehet megállapítani. Téves az az alperesi hozzáállás, hogy nem kell azt ellenőriznie, hogy a lízingbe adás ténylegesen megtörtént-e.

Meglátása szerint nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely azt írná elő, hogy a pénzügyi lízinget az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, és ezt egyébként az Itv. 23/A. § (1) bekezdése sem követeli meg. Ezért az adóhatóságnak elsősorban azt kell vizsgálnia, hogy az ügyfél az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelő szerződést kötött-e, az ott megadott határidőben. Amennyiben ezt a tényt magával a lízingszerződéssel igazolja, sőt kezdeményezi az ingatlan-nyilvántartásban a lízingbe adás tényének feltüntetését, akkor nem alkalmazható vele szemben szankció.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

Megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontjából, (5) bekezdéséből, valamint (6) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy az alperes kizárólag az ingatlan-nyilvántartási vagy pedig a saját nyilvántartás adatai alapján ellenőrizheti az ingatlan továbbértékesítését, illetve pénzügyi lízingbe adását. Az is egyértelmű, hogy amennyiben a tulajdonjogot megszerző fél az Itv. 23/A. § (1) bekezdésben foglalt kedvezménnyel él, úgy annak igazolására a pénzügyi lízing megtörténtét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

Azt a felperes maga sem vitatta, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre két éves határidőn túl került sor. Az adóhatóságnak valóban a vállalás teljesítését kellett vizsgálnia, ugyanakkor az ltv. meghatározza ennek módját, amelyhez a hatóság kötve van. A felperes mulasztása, amelyet maga is ismert, nem alapozhatja meg az alperesi határozat jogszabálysértő voltát. Az ítélet indokolása kiemelte továbbá, hogy a bejegyzésre vonatkozó kötelezettséget egyébként a kedvezményes illetékről rendelkező fizetési meghagyás is tartalmazta, az irányadó jogszabályi rendelkezések is egyértelműek.

A felperes az elsőfokú ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárására és új határozat hozatalára utasítását kérte.

Álláspontja szerint az Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontjában előírt feltételt a lízingszerződés megkötésével teljesítette. A jogerős ítélet az ügyfél (felperes) kötelezettségével össze nem függő jogi tény meglététől tette függővé az eljárást. Álláspontja szerint téves az a megközelítés, hogy hiába adta a felperes pénzügyi lízingbe a megvásárolt ingatlant, azt a megkötött szerződés nem igazolja. Ebből ugyanis az következne, hogy amennyiben a felperes nem adta volna vállalásának megfelelően pénzügyi lízingbe az ingatlant, de tulajdonjog fenntartással történő eladás tényét bejegyeztette volna, akkor az alperes és a bíróság szerint nem kellene szankciókkal szembenéznie, annak ellenére, hogy nem teljesítette volna a jogszabályban előírt feltételeket.

Meglátása szerint az Itv. 23/A. § (5)–(6) bekezdései az ügyfélre nézve semmilyen kötelezettséget nem tartalmaznak, így álláspontja szerint a hatóság a jogszabályok által a felperes részére előírt kötelezettség teljesítése helyett egy másik feltétel megvalósulásának hiányára alapozva szankcionálta a felperest.

Alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását indítványozta. Kitért arra, hogy a felperes álláspontja lényegileg az Itv. rendelkezéseinek korábbi tartalmát tükrözi, mert korábban valóban elégséges volt a lízingbe adás tényének igazolása csupán a szerződéssel, ugyanakkor a későbbi, 2009-től hatályos módosítás következtében a jogszabályok a nyilvántartási bejegyzés meglétét is előírták.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem tartotta megalapozottnak.

Elsődlegesen rögzítette, hogy az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény 204. § (2) bekezdése illetve az Itv. 97. § (1) bekezdésére tekintettel a hatóság határozatát az ingatlanszerzés 2013. június 11. napi időpontjában hatályos rendelkezések alapján kellett megvizsgálni.

A felperes Itv. 23/A. § (1) bekezdés b) pontjára alapított kérelmet megalapozó vállalása kétségtelenül a pénzügyi lízingbe adás volt, ugyanakkor az Itv. a kedvezmény feltételének teljesüléséhez a lízingbe adás igazolását csak a 23/A. § (6) bekezdése szerinti módon fogadja el. E szerint a pénzügyi lízingbeadás megtörténtét az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének feltüntetése igazolja. Ez összecseng az adóhatóság számára az Itv. 23/A. § (5) bekezdésében előírt eljárási cselekménnyel, mely szerint a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság az ingatlanügyi hatóság megkeresésével vagy saját nyilvántartása alapján hivatalból ellenőrzi. Tehát az Itv. a hatóság ellenőrzési jogosítványaként fogalmazza meg azt, ami az adózónak/felperesnek a kötelezettsége.

A Kúria szerint az Itv. felperesre irányadó szabályozásának hatálya alatt a lízingbe adási jogi ténye tehát csak akkor alkalmas az illetékkedvezmény előidézésére, ha a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényét be is jegyzik az ingatlan-nyilvántartásba.

A perben hivatkozott BH.2013.11.484. számú eseti döntésben foglaltak értékelését a Kúria az eltérő tényállás következtében mellőzte. A hivatkozott döntésben az illetékkedvezményt lízing után biztosították, de a jogosult a 2 éves tartam alatt adásvételi szerződéssel értékesítette az ingatlant. Az ítéleti álláspont tehát nem azt a felperesi álláspontot támasztja alá, hogy elegendő a kötelmi igény igazolása.

Mindezekre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletet hatályában tartotta.

[Kúria Kfv.I.35.408/2016/6. számú ítélete, Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.27.020/2016/7. számú ítélete.]

 

Bejelentkezés


E-mail cím:

Jelszó:


A Saldo Zrt. web-oldalainak tartalma szerzői jogvédelem alá esik. Az oldalak jogosulatlan használata, másolása és egyéb felhasználása jogkövetkezményt von maga után. Copyright © 2003-2014 SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Minden jog fenntartva. All rights reserved. Adatvédelem | Impresszum