Táskakép
Szak-ma elektronikus változat

ADÓ- ÉS VÁM ÉRTESÍTŐ 10. SZÁM - 2017. SZEPTEMBER 21.

II.
Bírósági gyakorlat

9.

I. Szabályszerűen tagadja meg az adóhatóság az adólevonási jog gyakorlását attól a számlabefogadótól, aki/amely annak ellenére, hogy az ügylet tekintetében szabálytalanságra utaló körülmények merültek fel, nem teszi meg az észszerűen elvárható intézkedéseket annak érdekében, hogy áfacsalás részesévé ne váljon.

II. Az áfalevonási jog megtagadhatóságának feltétlen tilalma nem képezi részét az Európai Unió Bírósága gyakorlatának. Az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata, hogy az Európai Unió Bírósága által kidolgozott teszt alkalmazása útján őrködjön a megtagadás szabályszerűsége felett.

[Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 119. § (1) és (2) bekezdése, 120. § a) pontja, 127. § (1) bekezdés a) pontja; a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 15. § (3) bekezdése, 165. § (1) és (2) bekezdése, illetve 166. § (2) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. § (4)–(6) bekezdése, 170. § (1) és (2) bekezdése; az áfa levonási jog megtagadhatóságáról szóló 5/2016. (IX. 26.) KMK vélemény (KMK vélemény) 2. pontja]

Az adóhatóság általános forgalmi adó kötelezettségre vonatkozó ellenőrzést végzett a felperes cégnél 2013. március-április-május időszakra. A vizsgált időszakban a felperes elsődlegesen fémszerkezet gyártásával foglalkozott.

Az ellenőrzés során az elsőfokú hatóság vizsgálta azon 3 db számlát, melyeket egy Kft bocsátott ki a vizsgált időszakban a felperes részére állórész ház hegesztés tartalommal. A vállalkozási szerződések szerint a számlakibocsátó egyedi acélszerkezet komplett gyártását, kivitelezését vállalta. A szerződéseket és a teljesítési igazolásokat a számlakibocsátó részéről meghatalmazott munkavállaló írta alá, aki egyébként a felperesi társaság ügyvezetőjének régi ismerőse volt.

A revízió megállapította, hogy számlakibocsátó általános forgalmi adó bevallást utolsóként 2012. december hónapra nyújtott be, utolsó szja és járulék bevallása 2013. február hónapra vonatkozik. Rögzítette, hogy a szerződések teljesítésének idején a számlakibocsátó munkavállalóval nem rendelkezett, 2012. december 1. napja után pedig bankszámlával sem. A 2013. január 14-én tartott helyszíni ellenőrzés során a bejegyzett székhelyén nem volt megtalálható, a székhelycímen székhelyszolgáltató iroda volt, amellyel a számlakibocsátónak 2012. június 28-tól 2012. december 28-ig volt szerződése. A számlakibocsátó adószáma 2013. március 29-én felfüggesztésre, majd 2013. május 3. napján törlésre került. A számlakibocsátó ügyvezetője a 2014. február 17-én tartott helyszíni ellenőrzések eredménye alapján sem a cégnyilvántartásban bejegyzett lakcímen, sem a közhiteles lakcímnyilvántartás adatai szerinti címen nem volt fellelhető. Az elsőfokú hatóság beszerezte a számlakibocsátó ügyvezetőjének lakossági bankszámlájára vonatkozó adatait, amely szerint a felperes a vizsgált időszakban a számlakibocsátó ügyvezetőjének magánszámlájára utalta át a számlák ellenértékét.

Az adóhatóság első és másodfokú határozataiban arra az álláspontra jutott, hogy semmilyen tény, körülmény nem mutatja a számlakibocsátó valós gazdasági tevékenységét, a kibocsátó a számlázott munkák elvégzéséhez szükséges feltételekkel nem rendelkezett, a gazdasági eseményeket nem teljesítette, felperes ügyvezetője pedig nem a kellő körültekintéssel járt el a számlák befogadásakor. A számlakibocsátó tényleges székhelyének, alkalmazottainak, tárgyidőszaki adóbevallásaink hiánya, a vállalkozás és tagjai elérhetetlensége, a felperes által szolgáltatott adatok hiányossága, a vállalkozói díj más személy – a számlakibocsátó ügyvezetőjének – részére történt megfizetése alapján megállapította, hogy a teljesítések nem tulajdoníthatóak a számlakibocsátónak. A kellő körültekintés tekintetében rögzítette, hogy a felperes észszerűen elvárható körültekintésének hiányát bizonyítja, hogy nem rendelkezett adatokkal a munkákon dolgozókról, nem ellenőrizte, hogy a számlakibocsátó székhelyén megtalálható-e, alkalmazotti létszám adatait az adóhatóság honlapjáról nem kérdezte le. Erre tekintettel az adóhatóság a számlák áfa tartalmának levonásba helyezését megtagadta és a felperes terhére adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel, hivatkozva az Áfa tv. 119. § (1) és (2) bekezdésére, 120. § a) pontjára, 127. § (1) bekezdés a) pontjára, továbbá az Sztv. 15. § (3) bekezdésére, 165. § (1) és (2) bekezdéseire, illetve 166. § (2) bekezdésére, valamint az Art. 170. § (1) és (2) bekezdéseire.

A felperes a jogerős határozattal szemben keresetet nyújtott be, melyben kérte azok hatályon kívül helyezését. A keresetben egyrészt az Európai Unió Bíróságának (EUB) gyakorlatára hivatkozott. Kiemelte, hogy a számlakibocsátóval történő kapcsolatfelvételkor, 2012. év közepén ellenőrizte a cég adatait, ekkor még a cég élő adószámmal rendelkezett, az általa beszerzett iratok szerint 2012. év augusztusában a számlakibocsátó bejelentett munkavállalókkal rendelkezett, akik részére munka- és tűzvédelmi oktatást is tartottak. Emellett a felperes meggyőződött a számlakibocsátó által meghatalmazott munkavállaló képviseleti jogáról is, akit egyébként a felperesi ügyvezető közel 10 éve ismert. Álláspontja szerint az, hogy a számlakibocsátó adószámát időközben felfüggesztették, nem érintheti a számla befogadóját, levonási joga ettől fennáll. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a kifizetés a teljesítés után történt a vállalkozó által megjelölt bankszámlára, melyről nem tudhatta, hogy az nem a cég bankszámlája, ezzel kapcsolatban csatolta a 2012. december 3. napján kelt, a számlakibocsátó új ügyvezetője által küldött „kérelem“ elnevezésű iratot, melyben az ügyvezető kérte, hogy 2012. december hónaptól „a banknál vezetett számlámra utalják” a munkák utáni ellenérték összegét. A felperes kifogásolta továbbá, hogy az adóhatóság nem hallgatta meg az eljárás során a képviselőként eljárt munkavállalót, így ezzel az adóhatóság az Art. 97. § (4)–(6) bekezdésben foglalt bizonyítási kötelezettségét megsértette.
A felperes nem vitatta, hogy a kapcsolatfelvételt követően a számlakibocsátó a munkavállalóit kijelentette, azonban álláspontja szerint ez a körülmény nem róható a terhére, erről tudomása nem volt.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint objektív tényekkel bizonyította, hogy a gazdasági esemény nem a számlákban feltüntetett felek között jött létre, ezért a számlák hiteles bizonylatként nem fogadhatóak el. Meglátása szerint a volt munkavállaló meghallgatása nem változtathatott volna a megállapított releváns tényeken. A felperes által becsatolt tűzvédelmi- és munkavédelmi oktatásról szóló dokumentum nem kapcsolódik a vizsgált időszakhoz, illetőleg az azon szereplő dolgozók egyike sem volt a számlakibocsátó munkavállalója 2013. március-április-május hónapokban.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

Az ÁFA levonási jog tekintetében az EUB és a Kúria gyakorlatára hivatkozással rögzítette, hogy a forgalmi adót visszaigénylő (számlabefogadó) adózókat nem lehet elmarasztalni kizárólag azon oknál fogva, amely csak és kizárólag a számlakibocsátók jogszerűtlen magatartására vezethető vissza. Kiemelte ugyanakkor, hogy az ügyletről kibocsátott számlának meg kell felelnie a formai és tartalmi követelményeknek, és nem alapítható levonási jog a számlára, ha a gazdasági esemény objektíven bizonyított módon nem a számla szerinti adattartalommal valósult meg. Álláspontja szerint a konkrét esetben az adólevonási jogot az adóhatóság nem az adózó/felperestől független körülmény miatt kívánja megtagadni, hanem amiatt, mert a gazdasági esemény nem a számlák szerinti adattartalommal, nem a számlán rögzített felek között jött létre.

Kiemelte, hogy a számlán feltüntetett adatok bármelyikének valótlansága megdönti a számla hitelességét. Hivatkozva az EUB számos ítéletére kifejtette, hogy az adólevonási jog főszabály szerint nem korlátozható, ugyanakkor a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon, vagy visszaélésszerűen hivatkoztak.

A bíróság szerint az adóhatóság határozatában tételesen felsorolt bizonyítékokat összességében értékelve helytálló volt az adóhatóság határozati következtetése. E körben utalt arra, hogy az alperes által feltárt körülmények egyesével, önmagukban nem vezethettek volna az adólevonási jog megtagadásához, azonban azok együttese megalkotta azt a konklúziót, hogy a számla szerinti gazdasági eseményt nem a számlakibocsátó végezte el. E körben – figyelemmel a többi bizonyítékra – annak nem volt jelentősége, hogy az adóhatóság 2014. évben a számlakibocsátó ügyvezetőjét nem érte el.

A bíróság nem értékelte súlyos eljárási szabálysértésnek azt sem, hogy az adóhatóság a számlakibocsátó nevében meghatalmazottként eljárt munkavállalót nem hallgatta meg, ezzel kapcsolatban ugyanis a felperes nem jelölt meg olyan, a tanúvallomással igazolható releváns körülményt, amely érdemben tudná befolyásolni ügyét. A felperesi indítványra a bíróság ugyanakkor megkísérelte a volt munkavállaló tanúkénti meghallgatását, azonban a tanú nem volt idézhető az ismert címéről. A felperes jelezte, hogy a tanú külföldön tartózkodik, ezért megkeresett bíróság általi meghallgatását indítványozta, ennek az indítványnak azonban a bíróság nem adott helyt, mivel az indítványt megelőzően a felperes a bíróság által megadott határidőben sem nyilatkozott a tanú idézhető címéről és az indítvány elfogadása az eljárás indokolatlan elhúzódását eredményezte volna.

Kiemelte továbbá, hogy az adóhatóság által bizonyítottakkal szemben a felperes nem tudta igazolni, hogy a munkát ténylegesen a számlakibocsátó alkalmazottai végezték volna el.

A bíróság tehát rögzítette, hogy az alperes objektív módon bizonyította azt, hogy a számlakibocsátó nem rendelkezett a munkálatok elvégzéséhez szükséges személyi feltételekkel, így a számla hitelessége megdőlt. Emellett – bár a felperesi tudattartalom vizsgálatát szükségtelennek ítélte – rögzítette, hogy a felperesnek kellő gondosság esetén tudnia kellett volna arról, hogy adókijátszásban vesz részt. Egyrészt a számlakibocsátó adószáma a vizsgált időszakban felfüggesztésre, majd törlésre is került, továbbá rendelkezésre állt a számlakibocsátó ügyvezetőjének a teljesítésre vonatkozó kérelme, amelyben egyértelműen az ügyvezető saját, lakossági bankszámlájára kérte utalni a számla szerinti összegeket. A bíróság szerint tehát az is kétséget kizáró módon megállapítható volt, hogy felperes a vizsgált időszakra nézve elmulasztotta a tőle elvárható intézkedéseket, hiszen semmit nem tett annak érdekében, hogy meggyőződjön a szerződéses partnerei jogalanyiságáról, bármely más, működésre vonatkozó adatáról, és figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a szolgáltatás ellenértékét nem a cég részére fizette meg, hanem az ügyvezető magánbankszámlájára. Ez a magatartás a bíróság értékelése szerint nem felel meg az EUB által is megkívánt, észszerűen elvárható intézkedésnek.

Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet megváltoztatását és az adólevonási jog elismerését, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését indítványozta. Álláspontja szerint az ítélet az Áfa tv. és az EUB gyakorlatával is ellentétes, és fenntartotta azon kifogását is, hogy az adóhatóság az Art. 97. § (6) bekezdését megsértette, amikor a meghatalmazott munkavállalót nem hallgatta meg tanúként. Álláspontja szerint sem az ítélet, sem az adóhatósági határozatok nem adnak magyarázatot arra, hogy melyek voltak azon objektív körülmények, amelyekből a felperesnek arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy további vizsgálatot végezzen el a számlakibocsátónál. Véleménye szerint az egyetlen ilyen körülmény a számlakibocsátó ügyvezetője által megadott magán bankszámla lehetne, ugyanakkor azt a felperes nem észlelhette, hogy az ügyvezető nem céges számlára kéri a teljesítést.

Álláspontja szerint az EUB C-277/14. számú ügyben kimondta a „nem létező gazdasági szereplő” esetére is az áfa levonási jog gyakorolhatóságát abban az esetben, ha a számlabefogadónak nincs objektív körülmények alapján tudomása a partnere adócsalásáról, így az ítélet ezen EUB döntéssel teljes mértékben ellentétes.

Érvélése szerint megalapozatlanul hivatkozott az alperes arra is, hogy a számlakibocsátó évek óta elérhetetlen, a törvényes működés jeleit nem mutató társaság lett volna, hiszen 2013. februárjára még szja, illetve járulék bevallást is teljesített.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak találta.

Elsődlegesen megállapította, hogy a volt munkavállaló tanúkénti meghallgatásának elmaradása nem tekinthető súlyos eljárási szabálysértésnek, hiszen a bíróság az erre vonatkozó felperesi indítványt elfogadta, azonban a tanú szabályszerű idézésre nem jelent meg, és a felperes a tanú idézhető címét – noha ennek elmaradásának következményeire, tehát az indítvány elutasítására a bíróság figyelmeztette – sem bocsátotta a bíróság rendelkezésére.

A Kúria hivatkozva a KMK vélemény 2. pontjában foglaltakra megállapította, hogy téves az az álláspont, mely szerint az ügyben a felperes tudattartamának vizsgálatát nem kellett elvégezni. Bár az elsőfokú bíróság ezt az érvelést rögzítette ítéletében és az alperes is ezzel érvelt, ennek ellenére mind az ítélet, mind az alperesi határozat foglalkozott a felperes tudattartamával, melynek során arra a következtetésre jutottak, hogy a felperes az EUB gyakorlata szerint az elvárhatósági mércét nem teljesítette. A Kúria ezért mellőzte az elsőfokú ítéletből a kellő körültekintés vizsgálatának mellőzését rögzítő indokolás részt. E tekintetben a Kúria megemlítette, hogy az ítéletet még a KMK vélemény megjelenése előtt hozta meg a bíróság, valamint azt is, hogy maga a KMK vélemény 2. pontja sem azt írja elő, hogy vizsgálni kell a tudattartalmat, hanem azt tartalmazza, hogy ezt a körülményt vizsgálni lehet a tényállás függvényében.

A Kúria álláspontja szerint helytállóan hivatkozott az ítélet arra, hogy a felperesnek a számlakibocsátó jogszerű működése iránt ismételten érdeklődnie kellett volna azt követően, hogy kézhez kapott egy olyan kérelmet, melyben a számlakibocsátó új tulajdonosa és ügyvezetője egy új bankszámlát jelölt ki a teljesítésre, hónapokkal a kapcsolatfelvétel után és hónapokkal a teljesítését megelőzően, miközben a számlakibocsátó állítólagos munkavállalója készpénz átvételére jogosító meghatalmazással rendelkezett a korábbi tulajdonos és ügyvezetőtől. Különösen azért lett volna elvárható, mert a szerződéskötés illetve a cégre vonatkozó iratok beszerzését követően 7-9 hónap telt el a teljesítésig, és közben a „kérelem” tartalma alapján a felperesnek tudnia kellett, hogy a számlakibocsátó érdekkörében érdemi változás zajlott le. A számlakibocsátó adószámának státusáról való ismételt meggyőződés feltárta volna felperes számára, hogy a számlakibocsátó működése körében olyan problémák merültek fel, amelyek akár a felperes adólevonási jogának gyakorlását is akadályozhatják.

A felperes C-277/14. számú EUB ítéletre hivatkozása kapcsán a Kúria kiemeli, hogy az EUB gyakorlata nem tiltja az adólevonási jog megtagadását, hanem a nemzeti bíróság feladatává teszi, hogy az EUB által kimunkált teszt alkalmazása útján őrködjön a megtagadás szabályszerűsége felett. E teszt lényege három pontban foglalható össze:

1. A számla kibocsátója által elkövetett csalásokat vagy szabálytalanságokat megállapító adóhatóságnak — objektív körülmények alapján, és anélkül, hogy a számla címzettjét olyan ellenőrzésre köteleznék, amely nem feladata — kell bizonyítania, hogy e címzett tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jog megalapozására hivatkozott ügylet áfacsalás részét képezi, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

2. Adott esetben az áfalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól az arról való meggyőződés érdekében ésszerűen elvárható intézkedések, hogy az általa teljesített ügyletekkel nem vesz részt az értékesítési láncban korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban, alapvetően az adott ügy körülményeitől függenek.

3. Az áfalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanyt, amennyiben szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülményekről van tudomása, kötelezhetik, hogy a megbízhatóságáról való meggyőződés érdekében tájékozódjon azon másik gazdasági szereplő felől, amelytől termékeket vagy szolgáltatásokat kíván beszerezni, az adóhatóság általános jelleggel nem követelheti meg ezen adóalanytól egyfelől, hogy az arról való meggyőződés érdekében, hogy a korábban teljesített ügyletekkel kapcsolatban nem történt szabálytalanság vagy csalás, ellenőrizze, hogy az e jog gyakorlásának alapjául szolgáló termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója rendelkezik-e a szóban forgó termékekkel és képes-e azok szállítására, illetőleg hogy héa bevallási- és fizetési kötelezettségének eleget tesz-e, vagy másfelől, hogy e vonatkozásban rendelkezzen iratokkal.

A Kúria álláspontja szerint az adóhatóság bizonyította az adólevonási jog megtagadására szolgáló objektív tényeket, az elsőfokú bíróság azokat elégségesnek fogadta el. A felperest nem kötelezték általános jelleggel ellenőrzésre, azt azonban a terhére értékelték, hogy a feltárt tényállásban, amely szabálytalanságra utaló körülményt is tartalmaz, a felperes 7-9 hónappal korábbi iratokra hagyatkozott ahelyett, hogy az észszerűen elvárható ellenőrzést időben elvégezte volna. Ez az eljárás nem ellentétes az uniós joggyakorlattal.

A fentiek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság ítélet – az indokolás módosításával – hatályában fenntartotta.

[Kúria Kfv.1.35.544/2016/5. számú ítélete, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.K.32.059/2015/19. számú ítélete]

Bejelentkezés


E-mail cím:

Jelszó:


Kapcsolódó kulcsszavak


adólevonási jog

áfalevonási jog

A Saldo Zrt. web-oldalainak tartalma szerzői jogvédelem alá esik. Az oldalak jogosulatlan használata, másolása és egyéb felhasználása jogkövetkezményt von maga után. Copyright © 2003-2014 SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Minden jog fenntartva. All rights reserved. Adatvédelem | Impresszum